„Ha beleteszel egy békát egy forró vízzel teli tálba, egyből kiugrik. Azonban, ha hideg vízbe teszed, és lassan melegíted, a béka ott marad, és szépen lassan halálra fő.” Jurassic Park II. (1997)
Bár az idézett filmben nem a klímaváltozásra gondoltak, de talán még így is ez írja le a legjobban a bolygónkon zajló változásokat. Földünk létezése során voltak lehűlések és felmelegedések, akkor miért akkora probléma mégis a jelenlegi helyzet? Egy tényező változott igazán: az idő.
Annyira belefeledkeztünk saját kényelmünkbe, hogy nem számoltuk a következményekkel, melyek árát bolygónk flórája és faunája szenvedi el igazán. Nincs olyan ember, aki ne tudna felsorolni legalább egy olyan problémát, ami a felmelegedéssel kapcsolatos (kiváltó ok vagy következmény), mint például a tengerekből (és tehenekből) szivárgó (és kevésbé „csak” szivárgó) metán; az adott évszakra nem jellemző időjárás, ipari szennyezések, (ős)erdőirtások, jégsapkák eltűnése stb.
Bár a „felmelegedés” szó hallatára a legtöbb ember lelki szemei előtt a jegesmedvék sanyarú sorsa jelenik meg, ne feledkezzünk meg globálisabb problémákról sem: a fagyott területek olvadásával nagy mennyiségű metán jut a légkörbe, valamint áradások is fenyegetik bolygónk tengerpart melletti mélyföldjeit és szigetvilágát.
Az emberi történelem során számos településről hallhattunk már, melyet egykoron a szárazföldi városok dicső és gazdag fellegváraként azonosítottak, mára viszont a víz félelmetes, és mégis káprázatos birodalmát képezik.
De nemcsak a távoli múltunkban találunk hasonló településeket. Emlékezzünk csak vissza a 2019-ben Velencében történtekre. A novemberi viharos esőzések miatt csak pallókon és hosszú szárú gumicsizmában lehetett közlekedni az utcákon. Iskolák, óvodák, bankok és más hivatalok zártak be, az üzletek többsége nem tudott kinyitni, és az élelmiszer-ellátás is akadozott. Az ikonikus Szent Márk-székesegyház egyes elemeiben végzetes károkat okozott a mindent elárasztó sós víz. Bár az 1966-os 1,94 méteres vízálláshoz képest alacsonyabb volt a 2019-es áradás – amely „csak” 1,87 méteren tetőzött –, a kár megközelítette az 1 milliárd eurót.
Mit tartogat számunkra a jövő? A víz melletti partok és mélyföldek elárasztásával egy olyan migrációs folyamat indulhat meg a kontinensek még el nem árasztott területei felé, melynek eredményeképp egy idő után a túlnépesedett területek már nem lesznek képesek ellátni az ott élők mindennapos szükségleteit. Ennek kiküszöbölése érdekében a japán Ocean Spiral kutatói 2014 óta óceánfenékhez rögzített víz alatti ökovárosok létrehozásán dolgoznak, melyek megvalósulásának technikai feltételei ugyan még nem adottak, de céljuk, hogy 15 éven belül vízre bocsáthassák az első prototípust.
A tervezőcsapat elképzelése szerint ezek az építmények három részből állnának, és 5.000 állandó lakót lennének képesek ellátni. A napfényes burán belül üzleti és lakóövezetek váltanák egymást, valamint különböző rekreációs területek is helyet foglalnak a tervezet szerint. A vízfelszínen lebegő 500 méter átmérőjű gömböt egy 15 km hosszú spirál alakú ösvény kapcsolná össze az óceán fenekén található erőforrás-központtal.
A várost úgy tervezik, hogy 100%-ban megtermelje saját energiaszükségletét, amely semmilyen káros hatást nem gyakorol az óceán élővilágára. A legalsó részen lévő hidraulikus pumpák az ivóvízellátást, a mélytengeri pumpák az oxigént, míg az áramfejlesztő generátorok a vízhőmérséklet különbségéből adódóan az áramtermelést biztosítanák.
A projektet vezető csapat a Tokyo Egyetem szakértőivel, valamint különböző minisztériumokkal és energetikai cégekkel szoros együttműködésben igyekszik megvalósítani a tervet. Amennyiben a project eredményesnek bizonyulna, egyszerre oldaná meg az áradások okozta egyre zsugorodó szárazföldek miatt kialakult válsághelyzetet, és (részben) a túlnépesedés problémáját is.
Szerző: Kovács-Sós Kitti
